
Ki lesz 2024 legjobb elsőkönyvese?
– Június 30-ig lehet benevezni a 10. Margó-díjra
Tizedik alkalommal hirdetik meg a legjobb első prózakötetes szerzőnek járó Margó-díjat. A győztes az elismerés mellé egymillió forintot kap, illetve tizenötmillió forint értékű médiakampánnyal segítik könyve népszerűsítését, emellett a Margó x Erste #higgymagadban különdíjjal jutalmazzák a legjobb tíz szerző egyikét.
A Margó Irodalmi Fesztivál idén már 10. alkalommal keresi a legjobb első prózakötetes szerzőket. A 2015-ben indított Margó-díj célja bemutatni a tehetséges pályakezdő írókat és műveiket. Az elmúlt kilenc évben Totth Benedek, Milbacher Róbert, Szöllősi Mátyás, Mécs Anna, Fehér Boldizsár, Harag Anita, Halász Rita, Vonnák Diána, tavaly pedig Visky András kapta meg az elismerést.
forrás: Margó Irodalmi Fesztivál
A díjra minden olyan magyar nyelvű prózakötet benevezhető, amely 2023. július 1. és 2024. június 30. között jelent meg és került kereskedelmi forgalomba. Feltétel továbbá, hogy az adott mű a szerző első prózakötete legyen, tehát ha korábban más műnemben publikált, az nem kizáró ok.
A nyertes a díjjal egymillió forintot, valamint kiemelkedő mértékű kereskedelmi- és médiatámogatást is kap, hiszen a Bookline, a Margó-díj kiemelt támogatója tizenötmillió forint értékben járul hozzá a nyertes könyv népszerűsítéséhez. A Margó-díjas szerző a következő évben egy önálló esten mutatkozhat be a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében, továbbá próbafordítást, valamint egy egész éven publikálhatja tárcasorozatát a Könyves Magazinon.
forrás: Margó Irodalmi Fesztivál
A legjobb tíz szerző közül a zsűri a Margó-díj támogatójával, az Erstével közösen különdíjast is választ. A Margó x Erste #higgymagadban különdíj félmillió forinttal jutalmazza a legjobb tíz első prózakötetes szerző közül azt, aki témaválasztásával vagy saját írói útjával leginkább inspirálja olvasóit álmaik megvalósítására. Az első Margó x Erste #higgymagadban különdíjat 2023-ban Szűcs Ádám nyerte.
A benevezettek közül a legjobb tíz kötetet szeptemberig választja ki a Könyves Magazin szerkesztősége. Hogy közülük ki lesz a legjobb, arról a Fiatal Írók Szövetsége, a Szépírók Társasága és a Margó Irodalmi Fesztivál képviselőiből álló szakmai zsűri dönt. A Margó-díjat 2024 októberében, az Őszi Margó megnyitójával egybekötött ünnepélyes díjátadón adják át a Nemzeti Táncszínházban, a Millenárison.
A díjjal kapcsolatos további részletek a Margó weboldalán találhatóak.
forrás: Margó Irodalmi Fesztivál
Korábbi Margó-díjasok:
Totth Benedek: Holtverseny (2015)
Milbacher Róbert: Szűz Mária jegyese (2016)
Szöllősi Mátyás: Váltóáram (2017)
Mécs Anna: Gyerekzár (2018)
Fehér Boldizsár: Vak majom (2019)
Harag Anita: Évszakhoz képest hűvösebb (2020)
Halász Rita: Mély levegő (2021)
Vonnák Diána: Látlak (2022)
Visky András: Kitelepítés (2023)
További információkért látogassanak el a Margófeszt honlapjára, Facebook- vagy Instagram-oldalára.
Nyitókép: A Margó-díj (fotó: Posztós János)
Lásd még:
Egymásra lépni tilos – Együtt élni jó! – Itt a Budapest Esély Nonprofit Kft. esélyegyenlőségi kampányának idei pályázati kiírása
Nemzetközi ifjúsági színházi fesztivál a Katonában– Június végén rendezik Budapesten a YOU PERFORM 2024 fesztivált
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!
2025 decemberében jelentetjük meg A mecenatúra 125 éve 1900-tól napjainkig című kiadványunkat.
Támogassa a kiadvány létrejöttét, legyen Ön is mecénás!